Acsai Roland

AHOL A RÓZSÁK NYÍLNAK

Antal Sándornénak és Antal Sándornak
szeretettel az abonyi Harmatosvölgybe

Ott jártunk tegnap este,
ahol a rózsák nyílnak,
hol száz kitárt kehelybe,
még visszajárt az illat.

És víz szökött a kútból,
mint percek az időből,
miket meglelhetsz újból ‒
a múlás visszahőköl.

Harminc vagy negyven éve
itt még a nádak nőttek,
és önmagam emléke
ott állt megint előttem.

Út lett az ösvényekből,
rozsdából rózsabokrok.
Visszatért minden egyből,
lábam a múltba botlott.

Míg átmentünk a hídon,
én arra emlékeztem,
hogy hídnak itt egykor még
egy ágy feküdt keresztben.

Nézett a kecskebéka,
akár az egyik őse,
mindent bejárt a béke,
de már nem ismert ő se.

Oldalt a régi kertek,
melyek a völgybe nyúltak,
ma már máséi lettek,
emlékei a múltnak.

Megnéztük ott a házunk,
ahonnan elköltöztem:
emlék-esőben áztunk,
míg égtünk nyári hőben.

Utolsót szállt a fecske ‒
elbúcsúzott a völgytől,
mint nappaltól az este,
e dús és lenge hölgytől.

Tükrünk a víztükör lett,
szívünk használva nyílnak ‒
hol rég a nádak nőttek,
most már a rózsák nyílnak.